Flamenco tánc
Flamenco tánc
"A Flamenco zenét az ember nem a fejével hallgatja, hanem a bensőjével, a "lényegével".
/Robert Vidal/
Hogyan vált a flamenco a cigányok önmeghatározásává az évszázadok alatt? Egyáltalán mi a flamenco? Spanyol néptánc, vágnák rá sokan. Pedig sem nem spanyol, sem nem néptánc. Mi a titka ennek az élő, folyamatosan változó és mégis mindig a gyökerekből táplálkozó, a hagyományokhoz visszanyúló művészetnek?
Az andalúz cigányok, a hitánók csoportja látszólag mára már tökéletesen asszimilálódott, nincs különálló nyelve, nem vándorolnak, őseik több száz éve letelepedtek és beilleszkedtek a többségi társadalomba, életmódjuk nem különbözik az őket körülvevő más etnikumú csoportokétól. Hogyan, miként lehet akkor mégis meghatározni identitásukat? Másságuk igenis létező Spanyolországban. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy a cigányok jelentősen hozzájárultak a flamenco kialakulásához, csak az a kérdés, milyen mértékben. Ők voltak az egyedüli létrehozói? Ha igen, akkor miért nem hasonlít jobban a Spanyolországon kívüli cigányzene a flamencóhoz? Nem lehetséges, hogy a cigányok mindössze átvették a már létező népzenét, és hozzáigazították a saját stílusukhoz? Maradjunk annyiban, hogy elképzelhetetlenül fontos szerepük volt a flamenco kialakulásában: ők voltak a kovácsok, akik az andalúz népzenéből kikalapálták ezt az egyedi ötvözetet.
A flamenco rajongók többsége nem törődik az elméletekkel, és megelégszik azzal, ami érez. Mert a flamenco-t, akár mór, akár zsidó, akár cigány vagy andalúz eredetű, ösztönösen érzi az ember, és könnyen felismerhető, akármilyen nehézkes is a meghatározása. Annyi biztos, hogy mindig elüt a megszokottól, és valamiképpen a kívülállást képviseli. Legalábbis az utóbbi kétszáz évben a törvényen kívüliek zenéje volt, a spanyol – és különösen az andalúz – társadalom peremén élőké.
"Egy szerves, élő anyag, amely előbb-utóbb vérré válik, és erőt ad annak, aki eleget gyakorolja." (Webster 2004)
A flamenco-ról röviden:
A flamenco művészeti formát jelöl, mely három részből áll össze: a legősibb formája az ének, amihez hangszeres kíséret és tánc kapcsolódhat.
Szólisztikus tánc, mely arra buzdít, hogy merd megélni az érzéseidet, vállald fel önmagad. Mutasd, ki vagy!
A mozgásról
Jellemzője a díszítés, improvizáció és a virtuózitás. A flamenco, mint az ősi táncok, a mágikus rítusok szabályai szerint épül föl: a kör, a ceremóniamester és a résztvevők alkotják alapját.
Ez a tánc a földre koncentrálódik, "a leghevesebb energia egy pontban, a földhöz kötve, beledöngölve". A táncosok a rendkívül fürge lábmunka mellett, karjukkal, kezükkel és vállaikkal táncolnak. Kissé ívelt hát és enyhe ívben tartott karok jellemzik a testtartásukat.
A flamencoban gyakran alkalmazzák a pitos-t (csettinés) és a palmas-t (ritmusos taps).
Eredete
A flamenco, mint művészi kifejezési forma a cigány-andalúz nép önkifejezési szükségleteiből fakadóan született meg. Magán hordozza a bizánci, perzsa, héber, görög és arab befolyás nyomait.
A XV. Században, India északi területéről elvándorló, majd Spanyolországban letelepedő cigány törzsek fontos szerepet játszottak megalkotásában, de Dél-Spanyolország dalai és táncai – amik olvasztó kohói voltak a mór, zsidó és katolikus zenei befolyásoknak – is jelentős hatást gyakoroltak a flamencora.
A tánc és zene is rendkívül érzelemgazdag, ettől olyan magával ragadó.